Angyal Zoltán

Szemöldök

Név: Angyal Zoltán (1985.03.21.)
Lakhely: Kunhegyes
Foglalkozás: Stunt Rider

// 2002

Ebben az évben kezdtem ezt a motorozási stílust, miután láttam AC Farias bemutatóját Kunmadarason. Vásároltam 2 db MZ-t és elkezdtem gyakorolni.

// 2003

Május 1.-én Kunmadarason volt az első bemutatóm. Azóta több motoros és egyéb rendezvényen, versenyeken, céges napokon tartottam bemutatókat. A 2003-as csehországi World Stunt Riding Championship-en a 27. helyezést értem el, annak ellenére, hogy kismotorral indultam. Igazság szerint nem is értem, hogy miért pontoztak, de végül a kapott pontjaim alapján a 27. helyen végeztem, annak ellenére, hogy kihagytam a kötelező gyakorlatokat, hisz abban a tudatban mentem fel a pályára, hogy nem számítok bele a versenybe.

// 2004

Ebben az évben egyre több meghívás érkezik különböző rendezvényekre, itthon és külföldön egyaránt. Ha anyagi lehetőségem (vagy szponzori segítséggel) engedi, szeretnék egy nagymotort vásárolni, amivel indulni tudok a versenyeken.

// 2005

Úgy érzem ez az év az áttörés számomra, ugyanis a legfontosabb, hogy június 14-én Niedermayer Antal jóvoltából átvehettem a Hosuba szalonban egy 2005-ös évjáratú vadiúj Honda CBR 600 RR típusú motorkerékpárt. E szponzoráció által a 2006-os évben lehetőségem nyílik versenyezni. Tervemben szerepel az összes versenyen rajthoz állni. Az itthoniak egyértelműek, de a külföldieken is részt fogok venni, amennyiben úgy érzem, hogy a gyakorlataimmal felvehetem a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Jó hír még, hogy mindezt a MotomiX Magazin versenyzőjeként tehetem, élvezve a magazin média és egyéb támogatását.

// 2006

Ebben az évben végre indulhatok a versenyeken hiszen -mint tudjátok - tavaly júniusban Niedermayer Antal jóvoltából sikerült hozzájutnom egy 600-as Hondához. Már tavaly elég intenzíven felléptem a nagymotorral is a bemutatóimon, hogy azzal is szokjam a nyilvános szereplést, készülve a küzdelmekre. Igaz, hogy többször akadályoztak technikai problémák a folyamatos felkészülésben (valamint az esésekből kifolyólag a kényszerpihenők), de úgy érzem, odaállhatok a rajthoz. Szerintem roppant erős lesz a 2006-os mezőny. Részemről annyi, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a minél jobb szereplés érdekében. Természetesen továbbra is ugyanúgy működik a bemutatózás, ha épp nincs verseny, mind az MZ-kel, mind a Hondával.


Akciók

MNR-1711-LS2

199 900- Ft 145 000- Ft

MNR-1701-LS1

199 900- Ft 145 000- Ft

Ls2-MNR-1613

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls2-MNR-1611

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls2-MNR-1615

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls1-MNR-1603

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls1-MNR-1601

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls1-MNR-1503

199 900- Ft 135 000- Ft

Ls2-MNR-1507

199 900- Ft 135 000- Ft